A kimerültség már át vette fölöttem a hatalmat... Pedig tudom, hogy tanulnom kellene, de nem tudok, akkor mégis mi a csudát kellene tennem? Fáradt vagyok, de közben a nyakamon van annyi nyűg. Körülöttem az elvárások mérhetetlen nyomása, csak még inkább megnehezíti életem minden részletét. Lenéző emberek körülöttem, akik már túlontúl kicsinyesek, alig várom, hogy megszabaduljak tőlük.Fárasztó... Gondolkodni, hogy mi legyen belőlem? Ez az, de nem tudom elképzelni... Mégis mi lenne jó nekem? Tényleg jó lesz, amiken gondolkodom? De egyáltalán sikerülhet, vagy már elve egy halálraítélt ötlet? Kíváncsi vagyok, és kissé reménykedő, hogy talán valamit változik az életemben, hogy ez után valami jobb jön, mindenki ezt mondja, de ez tényleg így van? Ha nem, és csalódnék, akkor elég hamar kiégek, és akkor tényleg nem tudom, hogy mi lesz velem. Egyenlőre reménykedem, addig is tanulok, közben pedig hallgatom a gyönyörű zongora szót. 

Pihenésképpen régi animéken nosztalgiázok, ez legalább egy kicsit feldob, de belül meg érzem, hogy nem kellene, mert ezt az időt a tanulásra kellene fordítanom. Mit kellene tennem, hogy pihenni is tudjak, de mellette legyek elég felkészült? Talán rendszeresebb életet kellene élnem, több mozgással.